Horváth nyaraló   –  vízparti nyaraló vidéki környezetben

Responsive theme

Családi nyaralás

HTML5 & CSS3

Hétvége a barátokkal

Build with LESS

Horgász nyaralás

Békésszentandrás, Békés megye nyugati kapuja

Békés megye nyugati kapujában, Szarvas városától 5 km-re fekszik nyugati irányban. A városon áthalad a 44-es számú (Kecskemét – Békéscsaba – Gyula) főközlekedési út.

A település fekvését nagyban meghatározza az a tény, hogy a község területén fekszik Magyarország jelenlegi 5. legnagyobb állóvize, a Kákafoki-holtág. Ezért sokan az Alföld legszebb fekvésű falujának tartják. A településen több mint 500 hétvégi ház található, így idegenforgalmi jelleget kölcsönöz a településnek.

A falu határától nem messze található délnyugati irányban Magyarország legnagyobb kunhalma, a Gödény-halom.

Forrás: Wikipédia

Békésszentandrás és környéke már évezredek óta lakott település, ami kedvező fekvésének köszönhető. A Körös folyó menedéket és megélhetést adott az itt letelepedett lakosságnak.

Régészeti nyomok és történetírók utalásai bizonyítják, hogy a Körösök vidéke a tatárjárást megelőző korban már lakott volt. Településünket legelőször egy 1297-ből származó oklevél említi egy határbejárás alkalmával.

A mai Békésszentandrás nevet 1895–ben kapta.

A Körösök szabályozásával a település arculata sokat változott. Az 1942–ben felavatott duzzasztómű, amely a községtől északra épült a Hármas – Körösön, lehetővé tette, hogy addig a helységet átszelő szeszélyes folyó csendes, sportolásra és pihenésre kiválóan alkalmas vízzé változzon.

A Körös árterülete a vízi- és ragadozó madarak kedvelt fészkelőhelye és látogatott horgászparadicsom. 1970-es években kiosztásra került a 38 km-es holtági rész Szarvas és Békésszentandrás között, ahol azóta sorra épültek a szebbnél szebb víkendházak. A pihenni vágyóknak csendes, nyugodt helyet nyújt, ezért nyáron a lakosság száma megkétszereződik.

Forrás: www.bekesszentandras.hu

Miért válasszon minket?

Ebédlő, konyha, fürdő

  • hűtő
  • gáztűzhely
  • mikrohullámú sütő
  • edények, tányérok, evőeszköz
  • hideg-meleg víz
  • zuhanyzó

Hálószobák

  • 2 db 4 ágyas szoba
  • szükség esetén pótágyazható
  • TV, rádió
  • ágyneműt (huzatot és lepedőt) nem tudunk biztosítani, kérjük hozzanak magukkal

Udvar

  • zárható, kocsibejárós udvar
  • hinta, homokozó
  • kerti bútorok (függőágy, napozóágy, asztal, székek)
  • kialakított grillezési, szalonnasütési, bográcsozási lehetőség

Vízpart

  • horgászási lehetőség
  • móló
  • saját csónak

Békésszentandrás

Megfizethető ár

  • 1 szoba: 10000 Ft/éj
  • 2 szoba: 14000 Ft/éj

szoba x éj = Ft

Lépjen kapcsolatba velünk!